simpleSAMLphp login


Szenzációs pécsi siker!

A triatlon, ahogy a nevében is benne van három sportágból áll. A sportolók úszással kezdenek, majd kerékpárra pattannak és a végén futnak. A pécsi Bicsák Bence hozott nem várt eredményt: a Magyar Triatlonsport első férfi U23-as világbajnoki érmét szerezte meg!!! Olimpiai távon bizonyított. Ez azt jelenti, hogy 1500 métert úszott, majd 40 kilométert kerékpározott, hogy aztán egy 10 kilométeres hajrával átszakítsa a célszalagot.

Bence futásban a legerősebb, így mikor a mezőny leszállt a kerékpárokról, a pécsi versenyző egyszerűen csak hozta a formáját, na meg azt, amit a Tüskésréten sokszor gyakorolt. A verseny után azonban sokáig fel sem fogta, hogy mi történik vele.

– Egyszerűen nem tudom elhinni. A futásban megpróbáltam nem elrohanni az elejét, kerestem a megfelelő tempót, amiben az utolsó körre is maradt energiám. De végül ott már mindent beleadtam! – nyilatkozta Bicsák Bence.

Bicsák Bence Zalaegerszegen született, majd bajai színekben versenyzett. Végültanulmányai hozták őt Pécsre, ahol bebizonyította, hogy egy közgazdasági egyetemre járó fiú is elhozhatja a pécsiek első bronzát a triatlon világversenyről. Ezúttal is gratulálunk!

A hír forrása: http://www.pecsma.hu/sport/szenzacios-pecsi-siker/

Pécsi Tudományegyetem | Hallgatói Szolgáltatási Központ | Tehetséggondozó Iroda | Központi Regionális és Európai Tehetségpont H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4. | +36-72-501-500