simpleSAMLphp login


László János Doktorandusz Kutatói Ösztöndíj – pályázati kiírás a 2018/2019-es tanévre

A Pécsi Tudományegyetem Tehetségtanácsa 1/09/2018. számú határozata alapján a következő pályázati felhívást teszi közzé:

A László János Doktorandusz Kutatói Ösztöníj a doktori képzésben résztvevő hallgatók szakmai előmenetelének, megbecsülésének és a doktorandusz kiválóság egyetemi szintű elismerésének biztosítása érdekében a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata kezdeményezésére létrehozott ösztöndíj.

Az Ösztöndíj célja, hogy elősegítse a doktoranduszokban rejlő tehetség kibontakozását, valamint egyetemi oktatóvá és kutatóvá válását.

A László János Doktorandusz Kutatói Ösztöníj a tanév 10 hónapjára a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj összegével egyező, jelenleg 40.000 Ft/hó ösztöndíjat jelent.

A pályázat beadásának feltételei

Az Ösztöndíjra pályázatot nyújthat be az Egyetemen teljes idejű doktori képzésben részt vevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező doktorandusz, amennyiben

a) az Egyetem és a pályázó közötti aktív doktorandusz hallgatói jogviszony a jelentkezés félévében és az ösztöndíjjal támogatott időszak alatt is fennáll;

b) vállalja az Ösztöndíj elnyerésével járó, jelen szabályzatban rögzített kötelességeket.

A pályázó pályázati időszakonként egy pályázatot nyújthat be.

A pályázatok benyújtása

A pályázatot a Doktorandusz Önkormányzathoz kell benyújtani az alábbi kötelező dokumentumokkal:

a) pályázati űrlap (1. sz. melléklet), szakmai eredmények felsorolásával;

b) munkaterv (2. sz. melléklet), amely részletesen ismerteti a kitűzött célokat és az azok eléréséhez szükséges kutató-, vagy alkotómunkát;

c) szándéknyilatkozat (3. sz. melléklet), amely tartalmazza a pályázó kötelező vállalásait és a témavezető ajánlását.

d) az 1. sz. melléklet pontozásában elszámolni kívánt, a doktorandusz kiválóságát, tehetségét igazoló tudományos eredmények, művészeti alkotások bemutatása, azok igazoló dokumentumai.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. szeptember 28.

Pályázatot kizárólag a Magyar Postán keresztül, ajánlott szelvénnyel ellátva lehet benyújtani az alábbi címre:

Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat

7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4.

A borítékon szerepelnie kell a „László János Ösztöndíj" megnevezésnek, a pályázó karának, valamint a Doktori Iskola nevének.

A pályázatok elbírálása

A beadott pályázatokat a kari bizottságok rangsorolják és bírálják el. A kari bizottságok által felállított rangsorról és a támogatási összegről a Tehetségtanács szavazás útján dönt.

Az Ösztöndíjat a Doktori Iskolákat fenntartó karokon 1-1 fő doktorandusz nyerheti el.

Beszámolási kötelezettség

A nyertes pályázók kötelesek minden szemeszter végén a pályázatban vállaltakról beszámolót benyújtani.

A beszámolóhoz tartozó információk  a 4. mellékletben  érhetőek el.

Pécsi Tudományegyetem | Hallgatói Szolgáltatási Központ | Tehetséggondozó Iroda | Központi Regionális és Európai Tehetségpont H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4. | +36-72-501-500