Pécsi Tudományegyetem

Központi Regionális és Európai Tehetségpont

Tájékoztató Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjról

szerző: Virág Petronella | 2017. augusztus 03. 14:35 | 505 megtekintés
Nyomtatóbarát változatPDF változat
Ösztöndíj

Tájékoztató a 2017/2018-as tanévre szóló Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjról

 

 

 

 A Pécsi Tudományegyetem a 2017/2018-as tanévre 2017. augusztus végén pályázatot ír ki a PTE Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának elnyerésére.

  • A pályázatot a hallgató nyújtja be egy általa választott oktató nyilatkozatával együtt. A továbbiakban az adott oktató lesz a diák személyes tutora.
  • A pályázatnak be kell mutatnia a hallgató által a pályázat beadását megelőző időszakban elért szakmai eredményeket.
  • A pályázatnak tartalmaznia kell egy Munkatervet, amely az adott hallgató konkrét vállalásait, céljait tartalmazza, továbbá jelzi a teljesítéshez szükséges erőforrásokat, eszközöket.
  • Pályázni az egyetemi tanulmányok megkezdését követő két lezárt, teljesített félév után lehet teljes idejű alapszakos, mesterszakos és osztatlan képzésben részt vevő hallgatóknak, akik az ösztöndíj időtartamára a Pécsi Tudományegyetem hallgatói maradnak. Mesterszakos hallgatók esetében az alapszakos tanulmányi eredmény is figyelembe vehető. A Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjban doktori képzésben részt vevő hallgató abban az esetben sem részesülhet, amennyiben a doktori képzés mellett alapképzésben, osztatlan képzésben, illetve mesterképzésben is tanulmányokat folytat.
  • A pályázók figyelmébe ajánljuk, hogy az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíját ebben az évben elnyerő hallgatókra vonatkozó ÚNKP előírás szerint:

„5.1. Nem részesülhet (ÚNKP) ösztöndíjban az a pályázó:

..

– aki a kutatási tervében vállalt kutatás megvalósítását támogató egyéb magyar költségvetési forrásból származó ösztöndíjban, vagy részben/egészben európai finanszírozású ösztöndíjban (egyéni kutatás támogatásban) részesül az ösztöndíjas időszak alatt és arról nem mond le. Amennyiben az ösztöndíjas több ösztöndíjat is elnyert, választania kell az ösztöndíjak között és csak egyet vehet igénybe.”

Az ÚNKP ösztöndíj pályázói várhatóan 2017. augusztusban kapnak majd értesítést az eredményről.

 

 

 

 

Virág Petronella

+36 72 501 500  mellék: 12248

virag.petronella@pte.hu